A pálinkafőzés haszna

Fényben a szó :szétesik
Szóban a fény: felragyog
Sötét kútba hullajtom szavaim.

Visszhangomra a válasz vágyik
De rémületemben ér utol
Arcomon kútvödör hullámai..

--- Tudod mi ér téged utol.. a nagy semmi, meg a szélhámos múltad…sziszegte a remegő kezű mérnök úr. Teste maradékát már csak a gyűlölet volt képes mozgatni. Csont soványan vánszorgott az emberek között és mindent ami másoknak kedves igyekezett saját tisztátalanságával bemocskolni.
---- Ugye Attila maga nagyon buta…. kérdezte Böbe mosolyogva. ..Ugye maga nagyon hülye… húzta tovább a mérnök agyát.
Attila sziszegett. Ökölbe szorította sovány csontos kezeit, de így jobban látszott az alkoholizmus pusztítása, a leállíthatatlan remegés.
Az öreg lassan állt fel. Tudott volna gyorsabban is de akkor megfosztja ezt a szerencsétlent a visszavonulás lehetőségétől.
Böbe kacagott a nyomorultján—csak fuss Te baromarcú, csak menekülj
Az meg gyűlölettől eltorzult arccal sziszegve rohant ki a társalgóból. Reszkető kezével hadonászott, és motyogott valami motyognivalót. Gyűlölte az öreget. Talán megsemmisíthetetlen emberségéért. Nem tudni, csak azt hogy gyűlölte.
--- Mi a baj Attila… butulunk a pálinkától mi…
--- Nnu nyu gi.. lasan min min denki bu buta lesssz me mert főzük a pá páleszt…
Mondta dadogós Peti bölcsen.
--- A hatalom érdeke. Tette hozzá Böbe.

Törvényalkotás

--Fáradt vagyok. Ringass el, óh Halál… és teátrálisan hátra dőlt a fotelban.
Izabell mosolyogva nézte az öreg előadását, majd játékra hívón rákacsintott Böbére.
Böbe vette a lapot és sajnálkozó képpel az Öreget kezdte el bámulni, aki nyűgős fanyargó hangon folytatta…- ITT az Érdem Koldusnak született, s Hitvány semmiségre kínos Pommpa Vár.
A kirobbanó röhögés helyett némaság lett úrrá a társalgóban. Nagyon, nagyon, nagy, némaság. Olyasféle, mint amilyen az elnémuló dögön bőgök után marad a tisztaszobában.
Böbe csendben eloldalgott, kávét készíteni. Izabell csak bámulta a semmit, de az is lehet hogy várta a csendet, mert abban már van lehetőség megszólalni. A kávéfőző kotykotyolása lassan építette az utat az emberi hangnak ami halk suttogásban és könnyebbülést kereső mosollyal Böbe arcán már meg is jelent….—egy cukkor, vagy esetleg kettő… nézett az öregre. Az öregnek résnyire nyitott szeme csak tapogatta a fény és közé álló árnyékot.
Izabell már kiismerte az öreget, és tudta, ..ha így ül, ha így néz, akkor nagyon mérges, de azt is tudta mindenki hogy a kávé illata segít a megnyugvásban. Sőt már a csöpögő kávé hangja is képes volt elindítani a mosolyt.
Böbe tálcáján stabilan sorakoztak az üveg kávéspoharak. Az öreg ujjaival mutatta a kettőt, és egy bicegős mosolyt engedett el a két nő felé.
--..a forró kávé az életem lényege……. Dörmögte maga elé
-- És a cigi.. ……..
-- Ühüm… és egy nagy sluckot szívott a szájába tolt cigarettából. A ki fúvás
arisztokratikusra sikeredett, de eldönthetetlen hogy a szellemi arisztokrácia vagy a butult feudális gesztus, amely kiöregedett komcsik gőgjében is megfigyelhetőek néhanap.
Élvezte életének ezen sikeres pillanatait. Kávéval és cigarettával kezében kiszállva az emberiséggel való vegyülési kényszerek alól a semmibe, úgy mintha , cimborája lenne az Istennek. Úgy is szólalt meg.
-- Nagy üzlet a börtönépítés. Hát törvényt alkotunk a kenyérlopók ellen. Nyomorultak a nyomorultak ellen… és behunyt szemmel még egyet bele szívott a cigarettába…

A Tanítvány 5

Icanénnye sokat hallgatott. Hallgatott butaságból és hallgatott szégyenből, és mert Sándor mellett élt, hát néha már bölcsességből is betudta fogni a száját. De most csak ült és kis szemecskéivel nézett a valahovába. Az is lehet hogy a férfiak zengetése el is vitte odáig. Odáig és vissza. Önmagától Önmagáig, önmagán keresztül Istenen át Isteni önmagához, vagyis a valahovába. … -- arra lakik az Isten… mondta halkan és lekászálódott az ágyról.
…--- ott foszlik a múlt… folytatta motyogását, és gondolataiba merülve kicsoszogott a konyhába.
Táltoska még mindig az asztalnál ült és silabizált. Sándor a ládából pakolászgatott. A puhává öregedett bútorok simogatóak, és kedvesek. Egy nagy pihe érzés most minden. Reggelit akart csinálni de csak leült a hokedlire és gyönyörködött és fürdött ebbe a.. a… mit tudja Ő hogy miben is. Óvatosan nézgelődött.
--- Jaj Istenem. Jaj Uram atyám. Hát mi van itt?
--- Szerintem éhség… mosolyogva labdázott a szóval Sándor. ..Éhség, mégpedig nagy. Emelte fel mutató úját, és szemével az emberre sandított.
--- Sándor, Sándorkám ne vicceljen, én most nagyon buta vagyok… mi az az éhség,he?
--- Ugyan Icus. Itt senki nem buta, csak nem forog úgy az esze. Világos? és széttárta kezeit egy ölelésre.
Ica repülni készült, de a vén test lemaradt, úgy lemaradt, hogy mán borult is el a föld felé s ha Sándor oda nem lép oszt nem kap egyet a madárcsontokon, tán szét is esik darabjaira. Egymásra támaszkodtak, vagy egymásba fonódtak, a fene se tuggya, de hogy szerették egymást az biztos.
--- Na gerlice, gerlice. Mit akart felvenni he?
--- Titok… majd elosztyuk.. huncutkodott, de a riadalom még ott kószált az arcán.
--- Mér gyütt Sándorka? Elköszönni vagy elvinni?
--- Megyünk mi magunktól is. Vagy nem e? törtek elő a régi szökés szavai, és úgy fogták meg egymás kezét, mint annak idején. Jól szemügyre vették egymást, és meg is nyugodtak a
szelíd tekintetektől. Ez volt az Ő állandóságuk. Innen tudtak mindent szemlélni. Ebből a meghittségből mindig könnyű volt megfigyelni mindent, még ezt az embert is, aki egyszerre itt termett közöttük és hozta a majd letagadott múltat.
--- Ki ez? Mongya mán meg Sándor.
--- Hát több mint szaporulat, az szent.
--- De Kiii, és oldalba könyökölte
--- Mondom hogy szent.
--- Akkor mán a falon lógan…
--- Nagy kampósszögön e… és elengedte törékennyé szikkadt párját, ahogy azt a régi kerékvágásban látta. Icanénnye el is elindult a kredenc felé még egy aprót bökött rajta a vénember. Úgy tette hogy a férfit is érje.
--- Egygyátalán itt van ez?
--- Hát persze hogy itt van. Szuszog.
--- Akkor aszik.
--- Hát fáradt a kis szentem. Városi gyerek, és megszakítva útját Táltoska hátamögé állt és
kezeinek maradékával átölelte és úgy megszorította, hogy még ő maga is bele nyögött egyet.
--- … aj de erősnek teccik e lenni
--- Csúfolkodj a….
--- kine mond…és kacagtak.
--- Ugye meg kell etetni Táltosúrparipát? És már csoszogott is tovább a kredenchez.
Táltoska visszafordult és folytatta mormolását. Böngészett, ..”silábizált”
A vénséges vén látta mán hogy ez egyhamar nem mozdicsa meg a seggét, hát oda szólt Icának
--- A gebét nagyon etesd meg. Még parázzsal is, mert különben öszvérré szárad. Vigyorgott, és egy kacsintás féleséget dobott párjának.
--- Túl huncut ez a két vénség motyogott rájuk az ember.
--- Vénség az…
--- Kine mond.
--- Mit e?
--- Semmit eeeeeeee. És kacagtak egy nagyot.
--- Na tucc enni vagy Icanénnyéd szoptasson? Vigyorgott mint a részeg ló
--- Mér? Ő a Fehérló?
Icanénnye tányérral a kezében egy akkorát nyerített válaszként hogy a két férfi torkában megállt a lélegzet, és csak kidülledt szemmel bámultak az asszonyra. Az meg ráadásként a jobb lábával nekilátott kapálni, mint egy türelmetlen ló, és prüszkölt is hozzá. A döbbenet az asszony viselkedésétől nem volt elég erős ahhoz hogy megtudja állítani a nevetés viharát.
A röhögés fergeteges erővel robbant, és mindent elsöpört ami az útjába került.
Táltoska vinnyogott, szűkölt, elfúló hangon próbálta kimondani… fe…hé..hér lóóó … Sándornak elég volt a támasz hogy fel ne bukjon és levegő után kapkodva nyogte ki hogy fehér gebe. A vénasszony belevörösödve nyerített tovább, és fuldokolva mentegetőzött,… hogy hát nem úgy gondolta, ő soha se nem gondolt ilyenre, ez csak úgy gyütt..stb st.. de ahogy jött úgy ment is a nevetés. Sándor kitántorgott az udvarra, Icanénnye törögette a tojást, de az is lehet hogy kapaszkodott beléjük. Táltoska csak úgy matatott saját gondolataiban, miközben majszolgatta a főtt tojást. Nem volt képes felfogni hogy miért nem nőhetett fel itt ahon dédapja lépett először a földre. Képtelenség megérteni hogy a titkok birodalmából ki lett taszítva, hogy rácsok közt nőjön fel, mert, mert…mért..?
A mert-re, és a miértre sosem kapott igazi őszinte választ, és úgy tűnik itt se nagyon…de hát e van.
Mehet Indiába, vagy a Tibeti Lámákhoz, mehet ahova akar, válasz nincs.
Híjába Szépek az Indiai szövegek, altatnak zsibbasztanak, sőt okosítanak is, a mantrák a szútrák, és azok a gyönyörű himnuszok. Mind-mind csak egy útjelző tábla a semmi felé.
Ha kiakarsz tűnni, akkor kitűnsz, de az is semmi.
Ha elakarsz rejtőzni láthatatlanná válsz, de az is semmi.
Mindenre képes lehetsz, de ha nem hallod a gyökereid suttogását, akkor az is csak semmi. Mert valami mindig hiányzik, nem teljes. Az pedig keserű, mint az epe. Na az má valami.
--- Ne gondolkozz emberke. Figyelmeztette Icanénnye, és Táltoska elé tett még a pucolt tojásból, és egy kis tejet még.
--- Ugye maga sem tuggya a választ?… érintette meg Ica öreg kezét.
--- Nagyon fáj?
--- Kolbász van? Nézett könyörgő gyerektartásban anyja utódjára, de az igent akkor sem mondja ki. Ica meg látta rajta, és mégis olyan hülyén válaszolt mint egy irigy buta önző nő.
--- A te fogadra? De már meg is bánta, mert a férfi fordult is vissza a papírokhoz és el tűnt
a sorok közt. Csend lett. Ica tudta, hogy ez az elfordulás és hallgatás a neki szánt büntetés
amiért ilyen bután válaszolt. Már megint megtagadott valamit ettől a gyerektől, pont úgy mint régen…. „ még kicsi hogy itt éljen”… , pedig csak a helyzetét féltette, mint ahogy mindig. Nagyon elégedetlen lett önmagával. Rázta is a fejét, és még szidta is önmagát.
Táltos szólt rá, hogy …haggya mán abba… Így történt és kész…
Mindennek oka van, s hogy mi, azt meg ne firtassuk, mert csak büdösebb lesz tőle az ember fia.
Ica megértette, hogy nincs vádolva, de hogy Táltos véleménye róluk megmásíthatatlan az biztos. Nem azért mintha számítana, mert úgysem tudott volna semmit se tenni ellenük, és most mán, hogy öregszik úgy is mindegy. Nem fogja őket bántani. Nem olyan ember ez.

De akkor meg mit akar? Mért néz úgy ki mintha itt lett volna mindig. Nagyon viszketett az agya, hát nem állta meg szó nélkül.
--- Akkó meg mé gyüttél.
--- A ládáért.
Sándor bácsi szédelgett be a párás forróságból és fel is kapta a fejét a szón…
--- A ládáért? Miért, a Tied tán.?
--- Ha jól súg a szívem, akkor az enyém.
--- Jól súg. De felnőttél e hozzá?
--- Mé? Van nagy meg kicsi?
--- Mé van Isten? Ezt a kérdést olyan egyszerűen tette fel a vénséges, hogy az öregből kiszakadt egy nevetéssel egybeszőtt dicséret. .. elyde ravaszul dob Tatus…
--- Ejhde okos vagy… és mosolygott. Hagymás pálinka?
--- Ehe.. és már emelte is a seggét a hokedliről. ---akácosba ?
--- Mé van jobb hely? És elindultak kifelé.
Icanénnye átváltott engedelmesbe, és mán csomagolt is.
--- Ugye nem bántod fiam?
--- Sajnos bántja Ő magát nélkülem is. A mama meg úgy is megátkozta amikor innen mentünk haza.
--- Tudom. Maris ilyen volt. Gyógyított is néha, de ha átkozott az maga volt a pokol.
--- Engem is a Piri miatt.
--- Maris hülye volt néha.
--- Gonosz is tudott lenni.
--- Majd nyakon vertem volna. Ő tudta, hogy odaverek, ha kell.
Bandukoltak az akácos felé, mint apa és fia, bár egyiknek se lehetett a másik, és mégis a sors
lökött valamit, amit az ember dönt el hogy mire használ. Keserítőnek e vagy jutalomnak.
…” azért csak meg adta a sors..” hangulatban értek az akácoshoz.
A tegnapi vihar jól meg Csipkézte a leveleket, de ennek ellenére látszik rajtuk a megújulás,
a felfrissülés. Táltos beleszagolt a levegőbe és nagy vágyakozással sóhajtott… Valahol jázmin…
--- A kanyar mögül jön. Ott nyílik a jázmin.
--- ilyenkor.
--- mindig is ott volt és mindig is ekkor virágzott.
--- aha. Furcsázta a férfi… nálunk egy kicsit előbb.
--- Majd Icanénnyéd ad belőle teát. Ittá mán?
--- Ha keserűre ázik akkor csak hajnalban.
Le telepedtek s némán várták Icát. Késett. A két férfi egymásra nézett mintha meg is beszélték volna … agyal…
És tényleg Ica agyalt, kergette saját rémségeit. Még mindig féltette magát. Tudta hogy Táltos többre képes mint Sándor. Sándor az észt láttya e meg itt a szívet is, és ha megmutassa Sándornak hogy Ő a Horváték Icája milyen irigy akkor .. hát mi van akkor?..
Vigye a ládát és kész. Ők ketten a párjával meg élnek míg meg nem halnak.
--- Itt a vége fuss el véle.. szólalt meg Táltos a háta mögül, mire Ica úgy össze rezzent hogy sikkantva sípolta a ..jajistenemet…
--- Ne ijesztegess te gyerek. Mi a baj.
--- Siessen mert Sándorbá nincs jól.
Ica hagyott hátra mindent és rohant volna a párjához, ..ne hogy egyedül mennyen… Táltos
utána szólt nevetve… azé a pálinkát vigye, mer a torka fagyott le s azt felkék melegítni…
A vénasszony megértette hogy a bolongyát járattyák vele mert lelassúlt.
--- Jól van na fene a szájukba, csak elméláztam, meg öreg is vagyok.
--- Ha olyan öreg, akkó mért futkos az esze? … he? És kacsintott egyet Icanénnyére.
A kosarat felkapta és vitte a gerlecsontú vénasszony után. Az akácos előtt utolérte és a kezibe nyomta a megpakolt kosarat… Vigye… Ica belenézett a szemébe ennek a gyereknek és hát amit benne látott az maga volt a csoda. Jóságot látott benne.
--- Fiatal úr..szólalt meg a vénséges… hát nem tud segíteni egy hölgynek?
--- Hát láttya milyen erős.
--- az szent, meg nem is tűrné. Ugye angyalom? Évődött egy picinyt.
Soha nem szeretett volna megszégyenülni Sándor elött, hogy Ő nem bír valamit, hát hálás is volt a kölöknek a kosárért.
A hagymakarikát Táltos most jó sokáig a nyelvén hagyta, … marásig, csak azután öntötte rá a pálinkát, és akkor se nyelte le egyből. Had marjon, had tisztitsa ki a réseket is meg az orrát.
Megütötte egy pillanatra.
--- Ez új?
--- Bodza. Az nagyon ravasz. Aki ilyent iszik az átesik valahova, és gondolkozhat hogy: MI VAN?
--- Tényleg. Mintha belelógna a fejem a valamibe.
--- Akkor ülj le és lélegezz, de lassan. Amennyire beszívod, annyira fújd ki. Ha beszédülsz
akkor szelíden idézz fel valami szép emléket és pihenj.
--- Pihenjen a fene.
--- Isten is pihen néha.
--- Hogy- hogy? Meg állt a föld.?
--- Isten pihen te agyatlan, nem a föld.
--- Ha nincs a földben, akkor nincs is.
--- Eget nem akarsz hozzá?
--- Hajtogatva, zsebre hogy ne mozogjon.
--- és mé kell az a láda
--- nem kell, csak eljöttem érte.
--- Kihozzuk?
--- Azt akarja hogy ne lássam?
--- Te mit akarsz?
--- Száraz kolbászt.
--- Rádi bácsi nagyon szerette nagyanyád.
--- Hát a lánya volt, vagy nem?
--- Igaz. Azért verte Félegyházáig azt a némbert. Bántotta nagyanyád.
--- Somfa ostorral. …szólt közbe Icanénnye és felemelt ujjacskájával súlyt is adott a somfának.
--- Megérdemelte.. és kihúzta magát Táltos s úgy folytatta a lélegzést.
Kezdett szédülni. Ismerte ezt az érzést. … amikor már magasabb tudatállapotba kerülsz akkor idézd fel emlékeidben az élet fonalát… Igen, de mi az hogy életfonal?
--- Hát nem gubancolódik.
--- aha…szóval nem gatyamadzag.
--- ki tuggya………
--- akkó jó. És lélegzett tovább. Szédült. Egyre mélyebbre és mélyebbre ment. Szinte már át is zuhant saját magán. Szájában felidéződött a bodza illata, íze. Kezdi érezni érteni a bodza csodáját. …úszott egyre mélyebbre és beljebb…….